áraink
jelentkezés
vizsga
tankönyvek











2007. január 1-től megváltozott a belvízi vizsgáztatás rendje. Az oldalainkat átvizsgáltuk, és a rendelkezésre álló információknak megfelelően frissítettük őket.

Belvíz:

A belvíz tavakat, folyókat, csatornákat takar, azaz mindent ami nem a tengerekhez, óceánokhoz kapcsolódik. A legtöbb hajózó ezeken a vízterületeken kezdi el megtanulni a vitorlázás, motorcsónakvezetés alapjait, majd innen indul nagyobb vizekre. A magyar képesítési rendszerben is ez az első fokozat, ami ugyan kihagyható, ha valaki csak a tenger nyújtotta élvezetre vágyik, de nem érdemes, hisz abban az esetben itthon nem vezethetne kishajót.

Az elméleti oktatás Budapesten, a gyakorlati oktatás Agárdon zajlik, de míg az elméleti oktatás csoportosan (min. 5 fő), kötött időpontban, addig a gyakorlati oktatás akár egyénileg is, rugalmas időbeosztással.
Az elméleti oktatás keretein belül a tanulók átfogó ismereteket szereznek mindazokkal a tantárgyakkal kapcsoltaban, amelyekből a kishajóvezetői vizsga során számot kell adjanak, és ez az elméleti tanfolyam képezi a megfelelő alapját a tengeri tanfolyamainknak.

Elmélet:

Kétfajta elméleti oktatás tartunk. Az egyiket Budapesten, a másikat - amit csak konzultációnak neveznék - Agárdon. Míg a budapesti elméleti tanfolyam a lehetőségek szerint maximális mélységben elemzi a belvíz során felmerülő tematikákat, felkészítve a vizsgára, és a hajózásra egyaránt, addig az agárdi, egy hétvégés elmélet szigorúan a vizsgára koncentrál, csak a vizsgakérdéseken halad végig. Természetesen egyik esetben sem kerülhető el az önálló, tankönyvek alapján történő készülés sem. Tankönyvként a Hajózási Főfelügyelet által ajánlott Hajózási szabályzatot, és a Sporthajózás című könyveket használjuk.

Gyakorlat:

A gyakorlati oktatás során a tanulók megtanulják a hajók felkészítését a vitorlázáshoz, és szakszerű leszerelését; a vitorlázás során leggyakrabban használt kötélcsomókat. Megismerkednek a vízi élet iratlan szabályaival, a vízzel, a széllel és a hajóra gyakorolt hatásukkal. A gyakorlás eredményeként biztonságos hajóvezetési tudást sajátíthatnak el, és nem utolsó sorban megszerzik a sikeres vizsgához kellő képességeket.
A vitorlázni tanulás Amphora típusú hajókon kezdődik 2-3 tanulóval, és az oktatóval a fedélzeten. Ezek a hajók kis kabinnal és kétoldali tőkesúllyal rendelkeznek. Később, biztosabb hajóvezetés birtokában megismerkednek egy jolléval (nem tőkesúlyos hajó) is.
A gyakorlati órák a tanuló, és az oktató által előre egyeztetett időpontban vannak.
Kezdő szintről a vizsgáig történő eljutáshoz 18 intenzív gyakorlati óra ajánlott.

Vizsga:

Az alábbi információk az új vizsgarendszerben megváltoztak. A vizsgáztatást jelenleg a Pest megyei régió látja el ideiglenesen, hivatalos vizsgaidőpontok még nem állnak a rendelkezésünkre. Az alábbiak csak tájékoztató jellegűek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Felügyelet hatáskörébe tartozik a Velencei- tavon történő vizsgáztatás. Tavasztól őszig minden hónapban egy vizsganap van, melyen egyszerre lehet letenni az elméleti és gyakorlati vizsgát.

Vizsgára való jelentkezés feltételei:
- betöltött 18. életév
- általános iskolai végzettség
- nyilatkozat (a jelentkezési lapon)
- orvosi igazolás

Jelentkezés módja:
- jelentkezési lap kitöltése
- vizsgadíj befizetése postai csekken

A szükséges papírokat, és csekkeket biztosítjuk a jelentkezőknek, és a vizsgára való bejelentkezést is intézzük. A jelentkezési lapot a szükséges fénymásolatokkal egyetemben minimum 10 munkanappal a vizsga időpontja előtt kézhez kell kapjuk.
2006. évi elméleti és gyakorlati vizsgaidőpontok:
- Április .
- Május 16.
- Június 15.
- Július 18.
- Augusztus 15.
- Szeptember 19.
- Október 17.

A vitorlás vizsga megszerzése mellett mód van kedvtelés célú motoros hajóvezetői vizsga megszerzésére is.
A sikeres vizsgázó nemzetközi, Európa összes belvizére (folyók, csatornák és tavak) érvényes kedvtelési célú (sport célú) kishajóvezetői (vitorlás vagy/és motoros 20m hosszúság alatt) engedély kap.